Tudod, mi a csapda az önismeretben?

Évek óta az önismeret fontosságáról beszélek, most meg azt állítom, hogy  csapda van az önismeretben? Az önismeretet, személyiségfejlesztést természetesen fontosnak tartom (szerintem ez a harmonikus, kiegyensúlyozott élet kulcsa), de ettől még sajnos van benne csapda!

Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy ezzel az írással nem minősítek sem módszereket, sem eszközöket, sem segítőket, sem az önismeret útját járó embereket (hiszen magam is ezt teszem); az írás nem tartalmaz ítéletet, kritikát, csupán az elmúlt évek szubjektív tapasztalatát.

Mi lehet az oka annak, hogy valaki sok-sok éve foglalkozik önismerettel, még sincs változás az életében…?

# Te tudatosítod a változást?

Egyik lehetséges ok az, hogy vannak emberek, akik nem tudatosítják a változást az életükben, nem veszik észre, hogy bizony az évek alatt sok minden változott, jobb lett. Lehet, hogy apróságokban, de változott. Ha úgy érzed, még mindig ugyanott tartasz, nézz önmagadba, hogy valóban így van, vagy csak nem vetted észre a fejlődést? Előfordulhat esetleg, hogy nem tudatosítottad azt? Van, hogy a hiányokra fókuszálunk, és a pozitívumokat, amit eddig elértünk, észre sem vesszük.

# Adsz magadnak elég időt?

A másik lehetséges ok, hogy a változáshoz idő kell, az eredmény egy folyamat, nem egyik napról a másikra következik be. Elég időt adtál magadnak? Elég türelmes voltál magaddal? Biztos, hogy esetedben is beszélhetünk sok-sok évről, esetleg „csak” Te érzed ezt, és ez miatt nyomást gyakorolsz magadra, hogy „már ennyi idő alatt, és ennyi önismeret után változni kellett volna az életemnek”?

# Cselekszel is? Azaz, hol is van a csapda…?

Ha valaki valóban tizensok, vagy akár huszonsok éve foglalkozik önismerettel, és ennek ellenére még sincs változás az életében, az élete minőségében (ugyanazon a rossz munkahelyen van; ugyanazt a munkát végzi, amit nem szeret; benne van egy nem működő párkapcsolatban, ami az évek alatt nem lett jobb; nem javultak emberi kapcsolatai; még mindig nem költözött el másik városba/lakásba/házba; még mindig kisebbségi komplexusa van; még mindig másokhoz hasonlítja önmagát; alacsony az önértékelése, stb.), akkor az valóban elgondolkodtató és elérkeztünk a harmadik tényezőhöz, ami maga a csapda:
az a szituáció, amikor valaki csak látszólag dolgozik önmagán.

# Mit jelent, látszólag dolgozni önmagunkon?

Vannak emberek, akik rengeteg tanfolyamon, tréningen részt vettek, rengeteg segítő módszert, eszközt kipróbáltak, sok segítőnél jártak, sok-sok könyvet kiolvastak az önismeretről (és ez mind-mind becsülendő, ez rengeteg idő, energia), lehetnének akár segítők is, annyi tudás van a birtokukban, ill. lehet, hogy maguk is segítők. 🙂 Ezek az emberek azok, akik pontosan tudják, hogy milyen mintáik vannak; milyen a családi dinamika; milyen hitrendszereket rögzítettek; milyen játszmákba sétálnak bele; mi az oka ennek vagy annak az életükben; kiválóan elemeznek, analizálnak helyzeteket, önmagukat, másokat; mégis – bár akarják a változást – minden változatlan, stagnál az életükben, mert a sok miért között („miért van ez így az életemben?”, „miért van az úgy az életemben?”, stb.)  elfeledkeznek a legfontosabbról: hogy a tanultakat beépítsék az életükbe, hogy ha válaszokat kapnak, akkor változtassanak, azaz: cselekedjenek.

# Csomagok, amin még „dolgozni kell”

Sok olyan emberrel találkoztam, akik megkapták a válaszokat mondjuk egy családállítás után, kineziológiai oldás után, Theta Healing után – hiszen ezek (is) remek módszerek, kaptak egy sztorit a dédnagymamáról; vagy egy meg nem született testvérről; vagy arról, hogy nem várták őket, stb., és ezek az emberek megnyugodtak egy időre, hogy pl.  „ja, akkor ezért nem jönnek össze a párkapcsolataim”. Mivel változni önmagában a kapott válaszoktól még nem fog semmi, ezért jönnek az újabb módszerek, újabb miértek és újabb válaszok az okokra, ezzel együtt újabb csomagok, amin még „dolgozni kell”. És amíg a „dolgozom még ezen” megy, addig nem a változtatáson, cselekvésen van a hangsúly. Ha nem kezdesz semmit a válaszokkal, nincs értelme kutatni őket. 🙂

# És mi a helyzet Veled?

Úgy gondolom, azt tapasztalom, hogy sok esetben arról van szó, hogy az önismereti munka (amennyiben kizárólag a miértekre keressük folyamatosan a választ, és csak ásunk egyre mélyebbre) valójában a halogatás irányába terelgethet minket, és remek fedősztorikat gyárthatunk, hogy éppen min kell még dolgoznunk, hogy végre változtassunk. Emlékszem, amikor kineziológusként dolgoztam, akkor sem elégedtem meg a miértekkel, akkor is úgy végeztem a kineziológiai oldásokat, hogy a „hogyan tudunk ezen változtatni?” irányába is elmozduljunk a klienssel. Gyakran adtam fel – saját kútfőből – olyan házi feladatot is, ami nem képezte a kineziológia eszköztárát, hanem, mint utólag kiderült és megtudtam, azok már javában coaching-jellegű gyakorlatok voltak. 🙂

A legtöbb blokkal lehet dolgozni anélkül, hogy mindenáron (csak) az okokat feszegetnénk. Nem mondom, hogy egyáltalán nem kell foglalkozni a múlttal – mert ez sem igaz (mentálisan beteg embereknél, vagy bizonyos patológiás eseteknél még a több éves terápiának is van létjogosultsága, én a mentálisan egészséges emberekről írok most (is)). De minél inkább csak a múltra koncentrálunk és arra, hogy ott mi történt, annál inkább fenntartjuk a problémát sajnos, fenntartjuk a múlt problémáihoz kapcsolódó érzelmi állapotot, hiszen ebben az esetben folyamatosan a problémával foglalkozunk, és nem a megoldáson dolgozunk. Azaz nincs kimozdulás…

# Mi jön az önismeret után?

A személyiségfejlesztés. 🙂
Amikor már nem (csak) a miértekre kapsz választ, hanem a hogyanra is, és amikor már nem általános igazságokat fogalmazol meg magadnak…