Te szoktál játszmázni? (1. rész)

A kérdés valójában költői volt, ugyanis mindenki szokott… 🙂 A társas érintkezés leggyakoribb formája tulajdonképpen játszma, amely mindig egy előre meghatározott kimenetel felé halad. Vannak ártalmatlan kis játszmák, de vannak olyan játszmáink is, amelyeket jobb, ha felismerünk és megszakítunk. Eric Berne Emberi játszmák c. könyvében arra világít rá, hogy minden játszma gyökere valójában a gyermekkora nyúlik vissza, továbbá három én-állapotot különböztet meg, ezek pedig a következők: szülői, gyermeki és felnőtt én-állapot.

Mi a különbség a három én-állapot között?

Amikor a szülői én-állapot a domináns, akkor abban az állapotban vagyunk, mint valamelyik szülőnk, pl. ugyanazt mondjuk, amit ő mondana, ugyanúgy reagálunk, ahogy ő tenné. A felnőtt én-állapotban lenni annyit tesz, hogy önállóan, és tárgyilagosan vagyunk képesek egy helyzetet elemezni. Felnőtt én-állapotban akár még egy gyermek is lehet, hiszen ő is képes lehet arra, hogy objektíven felmérjen egy helyzetet. A gyermeki én-állapot azt jelenti, hogy úgy reagálunk, ahogy egy gyermek tenné, és igen, felnőttként is könnyen belecsúszhatunk ebbe a szerepbe, ilyenkor valójában korregresszióban vagyunk.

Néhány gyakori játszma

“Rúgj belém!” játszma

Az ezt a játszmát játszó emberek úgy viselkednek, mintha folyamatosan arra kérnék embertársaikat, hogy ne rúgjanak beléjük, azonban viselkedésükkel (amolyan bocs, hogy élek, és mindenért elnézést kérnek, azért is, amit nem is ők követtek el) éppen az ellenkezőjét váltják ki és szinte ellenállhatatlan kísértésbe viszik a környezetüket, hogy “beléjük rúgjanak”. Ezt követően pedig lehet panaszkodni és folytatni egy “miért mindig velem történik ez?” játszmával. A “rúgj belém” játékosok azok, akiket általában elbocsátanak, elhagynak… Társadalmi szinten ez felnőtt-felnőtt szereplős, pszichológia szempontból azonban gyermek-szülő játszma.

“Drágám” játszma
 

Ez a játszma baráti összejöveteleken a leggyakoribb. A házaspár egyik tagja elkezd mesélni egy történetet, mintha csak szórakoztatni akarna az anekdotázással, a történet rendszerint így fejeződik be: “így van, drágám?” A férj vagy feleség (attól függ, kiről szólt a történet), látszólag felnőtt én-állapotot működtet, így úgy tesz, mintha egyetértene és ő is viccesnek tartaná a sztorit, másrészt milyen “bunkóság” ellentmondani valakinek, aki “drágámnak” szólítja. A történetbe való beleegyezés ténye mögött az húzódik meg, hogy a társától megkapja azt, hogy kitálalja “fogyatékosságait”, hogy ne kelljen azokat saját magának bevallani. Érdemes megfigyelni azt is, hogy az ilyen játszmákban a “drágám” szót hogyan ejtik ki… Elképzelhető, hogy az egyetértés helyett a házaspár másik tagja mintegy visszavágásként szintén elmond társáról egy történetet, bizonyítandó, hogy “te sem vagy különb”.

“Frigid nő” játszma
 

A férj közeledik a feleségéhez, de visszautasításban lesz része, majd a többszöri kísérlet után a feleség közli a férjjel, hogy “minden férfi egyforma, mert csak  ‘azt’ akarja”. A férj feladja a közeledési kísérletet, majd pár hónap múlva a feleség elkezd kihívóan viselkedni (pl. “véletlenül” meztelenül mutatkozik a férj előtt)  a férj “veszi a lapot” és újabb közeledési kísérletet tesz, de megint visszautasításban lesz része. Elkezdődik a játszma, végül a férj úgy dönt, hogy akkor innentől szexmentesség van, és nem lesz vevő a feleség provokáló viselkedésre. Így a feleség lesz az, aki közeledni próbál, a férj először ellenáll, majd felbátorodik, mire a feleség megint visszautasítja. A játszmát olyan veszekedés követi, ahol a szexualitás, intimitás már szóba sem jöhet. Úgy tűnhet, itt csak a feleség játszmázik, valójában a férj is tart a szexualitástól, ezért választott egy olyan feleséget, aki mellett nem kell túl gyakran “teljesítenie”. Ennek a játszmának a pszichológiai előnye az, hogy elkerüljük azt, amitől félünk.

“Űzött vad” játszma

Az elfoglalt, túlhajszolt háziasszonyok játszmája, akik egyidejűleg akár 8-10 feladatot is vállalnak, és hétfőtől vasárnapig nincs megállásuk. Elfoglaltságai: anya, feleség, szerető, szülei gyermeke, kolléga, barát, önkéntes, stb. Az ezt játszó nőket általában a bennük lévő szülő irányítja, és jellemzően választanak egy kritikus férjet maguknak, aki folyton felelősségre vonja, hogy “miért nincs rend?”, “megcsináltad/befejezted a…?”, stb. Az “űzött vad” játszmát alakító nők úgy érzik, hogy minden fronton tökéleteset kell alakítaniuk, “nem hagyhatják cserben férjüket/gyermeküket/szüleiket/kollégáikat”, stb. Az ok nem a kritikus férj, hanem a feleség édesanyja, vagy nagyanyja, a férj csak egy báb, akinek el kell játszania a szerepét. Pszichológiai előnye a környezet elismerését követően (“hogy te mennyi mindent csinálsz, hogy bírod?”) a pozitív énkép kialakítása.

“És miért nem…? – Hát igen de” játszma

Valaki felvet egy problémát, mire a másik fél (vagy ha többen vannak, akkor a többiek) elkezd megoldásokat javasolni. Ezek a megoldások úgy kezdődnek, hogy “és miért nem…?”, azonban, aki a problémát felvetette mindegyik javaslatra “hát igen, de” kifogással válaszol. A problémát felvető ez esetben gyermek-én állapotban van, míg a megoldási javaslatokkal előálló másik fél a bölcs szülő. A játszmának nem az a célja, hogy megoldások szülessenek, hanem a visszautasítás, ami a probléma felvetőnek általában örömet okoz, az igazi nyereség azonban az, amikor a másik fél kifogy a megoldásokból. A játszmát megszakíthatjuk, ha javaslatok helyett kérdést teszünk fel a problémafelvetést követően, hogy “mit szándékozol tenni?”, hiszen a másik fél játszmázni akar, vagyis nem erre a válaszra számít. Belső pszichológiai előnye az önmegnyugtatás, a külső pedig annak az elkerülése, hogy behódoljunk másoknak.

“Gavallér” játszma

Olyan férfiak játsszák, akikre nem nehezedik nyomás a párkapcsolatukban, akiknek jó a házasságuk, kapcsolatuk, vagy olyan idősebb férfiak, akik nőtlenek.

Választanak egy arra alkalmas hölgyet, akin megdicsérhetnek valamit, a jó ízlés határain belül, de ezeken a határokon belül szabadjára engedik a fantáziájukat, lelkesedésüket, ami nem egyenlő a nyílt udvarlással. Belső pszichológiai előny, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy rokonszenvesek vagyunk, a külső pszichológiai előny, hogy elkerülhető a szexuális visszautasítás.

 


A cikk második részében az áldozat, bántalmazó, megmentő szerepekről lesz szó.

—————————————-

Felhasznált irodalom:
Erik Berne: Emberi játszmák

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük