Te kinek akarsz megfelelni?

Magánéletben és a munkám (hivatásom 🙂 ) során is azt tapasztaltam, hogy gyakorlatilag alig van ember, akinek ne lenne valamiféle megfelelési kényszere: szülők irányába, család irányába, barátok irányába, társuk irányába, főnök irányába… Rengeteg baj és probléma forrása ez. És ami még nagyobb baj, hogy sokszor nagyon nehéz felnyitni az emberek szemét és megértetni, elhitetni velük, hogy bizony nem kell megfelelniük senkinek, csak önmaguknak.

Az emberek többsége nehezen mond nemet (“mit szólnak”), nincs tekintettel a saját én határaira, mindenáron meg akar felelni, ezért belemegy muszájhelyzetekbe, muszájfeladatokba és nem önszántából és nem örömből tesz meg bizonyos dolgokat. Az oldások során pl. nagyon gyakran kitesztelem a “meg nem felelés érzésének a táplálása” rögzült negatív viselkedésmintát, fájdalomviselkedést. Ezek az emberek egész egyszerűen úgy érzik, hogy nem elég jók, nem megfelelőek, pontosabban, csak akkor megfelelőek, ha eleget tesznek a környezet ilyen-olyan elvárásainak. Kérdezem én, az igazi szeret nem feltétel nélküli?
Elszoktam mondani, hogy nem lehet (és nem is kell!) megfelelni mindenkinek. Bármit tesznek, akárhogy igyekeznek, úgyis mindig lesznek olyan emberek, akik szerint nem elég jók és még többet és többet várnak el…
A környezet sajnos szeret visszaélni az ilyen típusú emberek helyzetével (természetesen ehhez kell a másik fél is, aki ezt hagyja…, ne felejtsük el…!), képesek őket érzelmileg zsarolni, lelkileg terrorizálni, akár betegséget gyártani maguknak, nehogy az a “szerencsétlen” nemet merjen mondani. Miért, akkor mi történik? Semmi. 🙂 Pontosabban eleinte lehet, hogy lesz némi konfliktus, amíg a környezet meg nem szokja az új helyzetet, azt az új embert, aki végre kiáll magáért, és nem akar többé megfelelni, aki végre a saját – és nem a mások által elvárt – életét éli. Nem arra akarok biztatni senkit, hogy konfrontálódjon a családjával, barátaival, stb., hanem arra, hogy asszertív kommuniáció segítségével merje elmondani, hogy ő mire vágyik és mit szeretne, akkor is, ha a környezet azzal nem feltétlen ért egyet.
A média sajnos dob még erre a problémára pár lapáttal, mivel az általa sugallt túlzó elvárások eltorzítják az emberek test- és énképét.
Jóval több nő küzd egyébként a megfelelési kényszerrel a béke és konfliktuskerülés érdekében, mint férfi. Ők lesznek aztán azok, akik felveszik a mártír és áldozat szerepet a családban, vagy ők azok, akiket leterhel(het)nek a munkahelyen, és 10-12 órákat is dolgoznak.
Ha a megfelelési kényszer az átlagnál erősebb, akár szorongássá fajulhat, onnan pedig már csak pár lépés a pánikbetegség…, de akár testi szinten is manifesztálódhat és bizonyos fizikai betegségeket okozhat. Ne várjuk meg, hanem küzdjük le a megfelelni vágyást. Ha mi nem állunk ki magunkért, akkor ki tegye ezt meg…?
Az első  pár lépés, hogy merjünk nemet mondani, mondjuk el, hogy mit szeretnénk, szakítsunk időt magunkra (a vasalnivaló megvár és egyébként is be lehet vonni a családot is, nem kell ám megszakadni egyedül…;-) ), lelkiismeretfurdalás nélkül. Nem önzés, ha időnként csak magunkkal foglalkozunk és magunkra figyelünk – erre szüksége is van mindannyiuknak, tapasztalni fogjuk, hogy nem dől össze a világ pl. egy nemet követően…, a Föld akkor is forog tovább. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük