megfelelési kényszer

Neked is bűntudatod van az én-idő(d) miatt?

Az én-idő, mint téma, az utóbbi években egyre népszerűbb lett, mivel felismertük ennek fontosságát, szerencsére. 🙂 Ma már nem olyan időket élünk, mint dédanyáink idejében, akiknek eszébe sem jutott az, hogy önmagukra is fordíthatnának időt. Abban az időben nem volt más csak a kötelesség, család, gyerekek, állatok, főzés, takarítás, dolgozni a földeken. Nem volt egyszerű az élet… Ha megnézel régi fotókat, olyan ritka, hogy az emberek mosolyogtak volna rajta, vagy, hogy pl. megérintsék egymást. Még a gyerekek is amolyan “mini felnőttek” ezeken a képeken. Nekem ezekről a fotókról hiányzik a jókedv, az intimitás. Elnézve ezeket a képeket, sokszor olyan érzésem van, hogy a felmenőink nem is éltek, hanem túléltek. Belegondolva, az akkori politikai, gazdasági helyzetből adódóan (pl. háború, éhezés) ez sok esetben sajnos tényleg így is volt, szó szerint túléltek, egyik napról a másikra… Ha igényük is lett volna én-időre, nekik nem volt annyi lehetőségük (szinte semmi), mint a ma élő embereknek.

Read More »Neked is bűntudatod van az én-idő(d) miatt?

A “Ne létezz!” gátló parancs

# Nem várt, nem tervezett gyermekek

A “Ne létezz!” gátló parancs jellemzően azoknál a nem kívánt gyermekeknél fordulhat elő, akiket még a születésük után sem fogadtak el a szüleik (vagy esetleg más meghatározó személy, pl. nagyszülő), és még utána sem békéltek meg a létezésükkel . Ezek az emberek gyermekként úgy érezhették, hogy zavarnak, útban vannak, feleslegesek, nem számítanak, nem fontosak. Előfordulhat akár az is, hogy a szülők nem csak éreztetik, de el is mondják gyermekeiknek, hogy “miattad mentem hozzá apádhoz”, “miattad vettem el anyádat”,”miattad nem váltunk el”, “miattad nem tudtam karriert csinálni”, vagyis hibáztatják gyermekeiket életük vélt, vagy valós kudarcáért, a rossz sorsért, rossz házasságért.

Read More »A “Ne létezz!” gátló parancs

A “Ne légy önmagad!” gátló parancs

Ebben a bejegyzésben>> már utaltam rá, hogy fogok majd írni bővebben a gátló parancsokról.

A pszichológia 12 gátló parancsot különböztet meg, ezeket életünk első 1-3 évében véssük az agyunkba (persze nem biztos, hogy mindegyiket), mégpedig a szüleink viselkedése, és tudatos, vagy akár nem tudatos visszajelzése alapján. Így szabotáljuk szépen a saját életünket… És akkor az öt előírásról (pl. “Légy tökéletes!”, “Légy erős!”) még nem is beszéltünk…, merthogy előírások is léteznek, nem csak gátló parancsok. Az is előfordulhat, hogy egymásnak ellentmondó gátló parancsokat működtetünk  egyszerre, vagy éppen egymásnak ellentmondó gátló parancsot és előírást, hogy még bonyolultabb legyen.

Elsősorban a nők működtetik

“A Ne légy önmagad!” parancs főleg a szüleinknek, nagyszüleinknek (és további felmenőinknek) jutott, és elsősorban a nők működtetik, mert azokban az időkben az elsőszülöttet még jellemzően fiúnak várták. Read More »A “Ne légy önmagad!” gátló parancs

Mikor hitted el, hogy nem vagy értékes?

Mikor hitted el, hogy nem vagy értékes?
Mikor hitted el, hogy nem vagy elég jó?
Mikor hitted el, hogy nem lóghatsz ki a sorból?
Mikor hitted el, hogy nem lehetsz önmagad?
Mikor hitted el, hogy Neked nem jár….?
Mikor hitted el, hogy bűnös vagy?
Mikor hitted el, hogy tűrni kell?
Mikor hitted el, hogy Te nem érdemled meg….?
Mikor hitted el, hogy Te kevesebb vagy?
Mikor hitted el, hogy Veled valami baj van?
Mikor hitted el, hogy mások jobbak?
Mikor hitted el, hogy szégyellned kell magad?
Mikor hitted el, hogy nem élheted a saját életedet?Read More »Mikor hitted el, hogy nem vagy értékes?

Hogyan legyek végre önmagam…?

A legtöbb ember szeretné megtalálni a valódi önmagát, ugyanakkor, ha (jó esetben) megtaláljuk, mégis félünk felvállalni önmagunkat. Mint a legtöbb lelki blokknak az életben, ennek is gyermekkorban lehetnek a gyökerei, és persze nem kizárólagosan egy oka lehet.

Biztonságosabb, ha nem adjuk önmagunkat?

Az önmegtagadás lehetséges okai között szerepel, amikor valakit gyermekként kicsúfoltak a társai. Legyünk őszinték: a gyerekek hiába édesek, aranyosak, nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással. Kit azért csúfolnak, mert túl vékony, vagy éppen túlsúlyos, kit a szemüvege miatt, kit a beszédje miatt, kit egyéb külső jegyek miatt, sorolhatnám…

Read More »Hogyan legyek végre önmagam…?

Éld a saját életed!

Magabiztos, harmincas évei második felében járó hölgy érkezett hozzám azzal a problémával, hogy úgy érzi nem teljesen önmaga, másként fogalmazva: keresi önmagát. Ez miatt erősen ingadozik a kedélyállapota. Ráadásul ő az a baráti és a családi körben is, akire mindig lehet számítani, aki mindig mindent elintéz, akit bármikor “elő lehet kapni”, és már ebbe is belefáradt, szeretné végre a saját életét élni és a saját életével foglalkozni, másoké helyett, de egyelőre úgy érzi, valamiért erre nem képes, nem tud nemet mondani, blokkolja valami és rögtön “ugrik”, ha valakinek szüksége van rá.

Read More »Éld a saját életed!

Érzelmi stressz

A stressznek alapvetően két típusát különböztetjük meg: a fizikai stresszt (sugárzás, mérgező anyag, baleset, stb.), és az érzelmi stresszt. Az érzelmi stressz adódhat saját, vagy generációs hitrendszeri blokkokból, a környezet túlzó elvárásaiból, megfelelési kényszerből, bűntudatból, vagy egy olyan élethelyzetből, amellyel nehezen tudunk megbirkózni, stb.

Read More ȃrzelmi stressz

Te kinek akarsz megfelelni?

Magánéletben és a munkám (hivatásom 🙂 ) során is azt tapasztaltam, hogy gyakorlatilag alig van ember, akinek ne lenne valamiféle megfelelési kényszere: szülők irányába, család irányába, barátok irányába, társuk irányába, főnök irányába… Rengeteg baj és probléma forrása ez. És ami még nagyobb baj, hogy sokszor nagyon nehéz felnyitni az emberek szemét és megértetni, elhitetni velük, hogy bizony nem kell megfelelniük senkinek, csak önmaguknak.

Read More »Te kinek akarsz megfelelni?