Segítség, nem tudom kezelni a konfliktusokat!

A konfliktuskezelés, vagy éppen nem kezelés témaköre megérne egy külön blogot. 🙂 Sokan érkeznek hozzám ezzel a témával, miszerint nem tudják kezelni a konfliktusokat, vagy ha kezelik, akkor sok esetben rosszul, vagy ami a leggyakoribb: egyszerűen kerülik a nyílt konfrontációt… A legtöbb embernél ez utóbbi “vált be”, nem kell nemet mondani, nem kell véleményt ütköztetni, nem kell kiállnia önmagáért, és akkor nincs konfliktus, ergo nincs probléma.

Csak aztán mégis megjelenik az önemésztés, a “nincs ez így jól”, “megint nem tudtam/mertem nemet mondani”, “megint nem mertem kiállni a saját véleményem/álláspontom mellett”, vagy éppen ellenkezőleg: üvöltünk, kiabálunk, mint egy fába szorult féreg…, később meg szégyenkezünk a viselkedésünk miatt önmagunk és mások előtt is. Végül ideális esetben eljutunk oda, hogy belátjuk önmagunknak: nem tudom kezelni a konfliktusokat. A jó hír, hogy lehet ezen (is) változtatni! 🙂

Húszas évei elején járó fiatal kliensem is konfliktuskezelési problémával keresett fel. Állítása szerint nagyon régóta nem tudja hatékonyan kezelni a konfliktusokat, sőt, igazából fel sem vállalja, különösen nem akkor, ha családtagról van szó.

Hallgatni arany?

Az izomtesztelés a szülei válásának időpontjánál és az azt követő időszaknál jelzett, ekkor páciensem erősen frusztráltnak érezte magát. Páciensem elmesélte, hogy a szülei válását követően, édesapjának új kapcsolata lett, neki az új barátnővel nem volt semmi problémája, jól kijött vele. Amikor a láthatások után az édesapa hazavitte a gyermeket, akkor az édesanya rögtön faggatni kezdte, hogy milyen az új lány, és hogy érzik magukat, milyen a kapcsolatuk a volt férjjel. Páciensem pedig azt mondta, hogy nagyon kedves és rendes a lány, és az új kapcsolattal minden rendben, jól vannak. Az édesanyának viszont több sem kellett, erre kiabálással, üvöltéssel reagált, majd napokig nem szólt a lányához (a hallgatás a sértődöttség fegyvere!), akkor sem, ha ő megpróbált közeledni az édesanya felé, és próbálta (volna) megbeszélni a közöttük kialakult feszültséget.
Vagyis az édesanya lánya őszinteségét először kiabálással, majd hallgatással “jutalmazta” (ha nem akarunk hallani valamit, akkor minek kérdezünk rá?, vagy fogadjuk el, hogy lehet nem azt fogjuk hallani, amit hallani szeretnénk – ez egy kis kitérő volt).
Ez hónapokig így ment, minden láthatás után jött a kérdés, az üvöltés, és a napokig tartó hallgatás, majd kliensem próbálkozása, hogy enyhítse és megbeszélje a köztük lévő konfliktust. Ez odavezetett, hogy végül kliensem vagy hazudott az édesanyának az új barátnőről (vagyis nem merte felvállalni a véleményét), vagy nem mesélt semmit a közös programokról, vagyis ezzel kerülte el a konfliktust… Egyszerűen itt ebben az életszakaszban az rögzült, hogy “nem lehetek őszinte/nem mondhatom el a véleményemet/jobb hallgatni”, “ha őszinte vagyok/őszintén felvállalom a véleményem, megbántok másokat” (sokan azért félnek attól, hogy felvállalják a konfliktust, mert nem akarnak megbántani másokat, ugyanis attól félnek, hogy akkor nem szeretik majd őket…, ehhez általában megfelelési kényszer is kapcsolódik). Aztán a konfliktuskezelés, a megbeszélésre tett kísérlet során is kudarcot vallott, ez meg egyenesen ahhoz vezetett, hogy a fiatal hölgy későbbi életéveiben, és felnőttként sem meri felvállalni a véleményét (hiszen azt hiszi, hogy eleve rosszul jöhet ki az ilyen helyzetekből). Nem beszélve arról, hogy az édesanya konfliktuskezelési mintája sem éppen megoldás-orientált volt: kiabálni, majd sértődötten hallgatni…

Én-üzenetek

A konfliktuskezelésnél nagyon fontos meghatározni, hogy kié is valójában a probléma. Kit zavar a volt férj új barátnője? Az édesanyát. Kié a probléma? Az édesanyáé. Gyermekként természetesen ezt nem így éljük meg, sőt magunkra vesszük a problémát, azt hisszük, mi vagyunk a hibásak, bűntudatunk lesz, nem akarunk megbántani másokat, “Ha anya kiabál velem/nem szól hozzám, nem szeret? Biztosan valami rosszat tettem.” – nem gondolunk arra, hogy anyának nem velünk, hanem önmagával van valójában problémája (még csak nem is a volt férjjel és annak új barátnőjével!). Ebből következik, hogy később, felnőttként is elkerüljük a konfliktusokat egy gyermekkorban rögzült viselkedésminta miatt, és azért, hogy elkerüljük azt az érzést, hogy nem szeretnek minket. Amit tehetünk, hogy felnőttként, kívülről ránézve a problémára megnézzük, hogy mit tehettünk volna abban a helyzetben és mit tehetünk most a jelenben egy hasonló szituáció során?

Ha meg akarunk oldani egy konfliktust, használjunk én-üzeneteket, ugyanis a te-üzenetek (te mindig…, te soha…, te ilyen vagy…, te olyan vagy….) sértőek, minősítőek, vádlóak, vagyis elzárják a kommunikációt. Ha valakit hibáztatnak, vádolnak, támadásnak veszi, így nagy valószínűséggel visszatámad, vagyis a konfliktus tovább súlyosbodik. Az én-üzenet célja, hogy elmondjam hogyan érzem magam egy-egy viselkedéssel kapcsolatban. A lényeg, hogy a másik személlyel anélkül közöljük, hogyan érezzük magunkat, hogy az bántó vagy fenyegető lenne, így azt is meg tudjuk előzni, hogy a másik félnek védekeznie kelljen, ami sokszor a már említett visszatámadásban nyilvánul meg. Tehát a cél, hogy megváltoztassuk a másik fél viselkedését, de semmi esetre sem hatalmi eszközökkel, hanem megadva a választás szabadságát.
Nézzünk példákat erre a konkrét esetre levetítve, milyen konfrontálódó én-üzenetekkel lehetett volna változtatni a helyzeten (amit egy meditációban meg is tettünk kliensemmel, hogy feloldjuk a hibás viselkedésmintát):
“Anya, nagyon megijedek és bűntudatom van, amikor kiabálsz velem, mert azt hiszem, hogy haragszol rám, vagy engem hibáztatsz.”
“Anya, aggódom, amikor napokig nem szólsz hozzám, mert azt hiszem, hogy valami nagyon rosszat csináltam.”
“Anya, fáj, hogy nem lehetek őszinte veled, és hazudnom kell neked, ez nem jó érzéssel tölt el engem, mert szükségem van arra, hogy beszélj velem.”
“Anya, úgy érzem, haragszol rám, arra vágyom, hogy megbeszéljük a köztünk lévő problémát.” 
Még egy tipp: ha Neked van valamilyen konkrét eseted, ami a közelmúltban történt, és úgy érzed, hogy nem megfelelően kezelted a helyzetet, gondold át, mit mondtál és most az alábbi sablon segítségével változtasd meg a párbeszédet, mit kellett volna mondanod a hatékony konfliktuskezelés érdekében. A sablon az ÉRZEM, VÁGYOM, SZERETNÉM szavak használata. Pl. feleség a férjnek: “te soha nem hozol nekem virágot” – ez hibás kommunikáció, nézzük meg az érzem, vágyom, szeretném formula segítségével: “úgy érzem, mostanában kevesebb figyelmet kapok tőled, arra vágyom/azt szeretném, ha időnként hoznál nekem egy szál virágot, úgy örülnék neki.” Ugye mennyivel jobban hangzik és nem bántó így? 🙂 Pedig ugyanazt mondtuk mindkét esetben, csak másképp!

Soha nem az a cél, hogy győztesen kerüljünk ki a konfliktusokból, hanem az a cél, hogy elinduljon a kommunikáció, és aztán közösen megoldjuk a köztünk lévő nézeteltérést.
Ha nem győzelemre törekszünk egy konfliktus során, hanem arra, hogy megértsük a másik felet, és megértessük vele a saját érzéseinket, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy hatékonyan tudjuk kezelni a konfliktusokat és fel is merjük vállalni azokat. 🙂

Ez is érdekelhet:

“A Hozd ki magadból a legtöbbet” – komplex konfliktuskezelési személyiségfejlesztő tréningen>> többek között fejlesztjük empátiás készséged is, aminek segítségével más megvilágításba helyezheted emberi kapcsolataidat. Valamint megtanuljuk a helyes konfliktuskezelést, a kritika nélküli megfogalmazást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük