Skip to content

Összehasonlítod magad másokkal Te is?

Olvasási idő kb. 3 perc.

Veled előfordult már, hogy összehasonlítottad magad másokkal?
A tréningeken és az egyéni konzultációkon is gyakran találkozom ezzel a problémakörrel.
Abban a pillanatban, hogy összehasonlítod magad másokkal és magadnál többnek gondolsz bizonyos embereket, alulértékelési, önértékelési problémát gyártottál magadnak…  Az összehasonlítás az, ami megteremti ezt a „kevesebb vagyok” érzést, és nem önmagában az, hogy nem vagy olyan, mint mások; vagy nem sikerül az, ami másoknak. Gondolj bele: ha nincs összehasonlítás, akkor nincs alulértékelés sem, akkor vagy, amilyen vagy. Te Te vagy. Ha nincs összehasonlítás, akkor nincs olyan, hogy valaki több, vagy éppen kevesebb. Mert nincs viszonyítás. Ha állandóan másokhoz méred, viszonyítod magad, akkor fordulhat elő, hogy kevesebbnek érzed magad (vagy többnek, de ez a ritkább, és ez sem egészséges önértékelés ám, mert ebben az esetben meg túlértékeljük magunkat, ami ugyanúgy önbizalomhiányból fakad, mint az alulértékelés).
Az egészséges önértékelés az, ha tisztában vagy az erősségeiddel, és azzal is, hogy miben érdemes fejlődnöd, ha úgy döntesz.

A különbségek tesznek egyedivé

Nem kell olyannak lenned, mint mások, sem kívül, sem belül. A különbségek tesznek egyediévé, nem az azonosságok.
Nem kell ahhoz értened, amihez más, nem kell úgy beszélned nyelveket, nem kell olyan magabiztosnak lenned, nem kell úgy öltöznöd, nem kell abban jónak lenned, amiben a másik ember, nem kell úgy gondolkodnod, nem kell olyan anyukának/apukának, feleségnek/férjnek lenned.

Mindenki másban jó, mindenkinek mások az erősségei, máshoz ért. Van, aki perfekt beszél nyelveket; van, aki zseni matekból; van, akinek remek a helyesírása; van, aki ért a növényekhez és szépséges kerteket „varázsol”; van, aki gyönyörűen rajzol; van, aki tud segíteni az emberek lelki problémáin; van, aki tudja, hogy melyik gyógynövény mire való; van, aki maratont fut; van, aki gyorsan meg tudja nyugtatni a gyermekét; van, aki ért az állatokhoz; van, akinek a történelem az erőssége, lehetne sorolni… Kell értenünk ennyi mindenhez? Kell, hogy ennyi mindben jók legyünk? Tudunk-e ennyi mindenben jók lenni? Nem kell és nem is lehet, ez egyenesen lehetetlen (még a tanárok, orvosok, sportolók, jogászok is szakosodnak, nem véletlenül). Ez tulajdonképpen egyenes út a megfelelési kényszerhez, és ezen a ponton veszítjük el az önazonosságunk, hitelességünk, azaz önmagunk.

Senki nem járt a Te cipődben

Amikor a kliensek arra panaszkodnak, hogy de hát x.y. ilyen és olyan, és ez is megy neki és az is, és már itt tart, már ezt is elérte, és ebben is ügyes és sikeres, akkor megszoktam kérdezni, hogy és ez az x.y. járt a Te cipődben? Ugyanazon ment át, mint Te? Ugyanazt a sorsot élte? Ugyanazok történtek vele gyermekkorában vagy felnőttként? Ugyanazok a lelki-fizikai adottságai? A válasz valószínűleg az, hogy nem. Akkor miért kellene ugyanott tartanotok? 🙂 Nem tudhatod, hogy vajon akkor is ott tartana-e másik ember, ha a Te életed éli, ha azok a szülei, tanárai, osztálytársai, akik Neked. Az már természetesen az egyéni felelősség kérdése, hogy mihez kezdünk azzal, ami jutott: hárítunk és mutogatunk, vagy kezünkbe vesszük a sorsunk, életünk, és nem tekintjük magunkat a körülmények és sors áldozatának.

(A fizikai adottságokról egy személyes történet jutott eszembe: általános iskolás voltam, hatodik-hetedikes lehettem, amikor tornaórán kosaraztunk. Persze egyszer sem sikerült kosarat dobnom… Mire az akkori testnevelő tanárom – “kiváló pedagógiai érzékkel” –  gúnyosan megmutatta, hogyan kell, legyek szíves már ne szerencsétlenkedni. Kevesebbnek éreztem magam, hogy nekem nem sikerült? Igen. Holott az akkori tanárom egy közel 2 méter magas férfi volt, akinek volt kosaras múltja, mert valamikor kosarazott, én pedig voltam akkor kb. 150-155 cm-es kislány…, most sem vagyok sokkal magasabb, 163 centi vagyok… Hol voltak nekünk egyforma fizikai adottságaink a tanárommal? És hol vette figyelembe a tanár, hogy alacsony vagyok, és lehet, hogy ez nem az én sportom? Hol vette figyelembe, hogy neki x éves rutinja és tapasztalata volt? Tényleg nekem is olyan ügyesnek kellett volna lennem, mint ő? Nem, és határozottan nem! Akkor persze nem így gondoltam, hanem egyenesen azt hittem, hogy “milyen béna vagyok, mert nekem nem sikerül”. Az is érdekes, hogy másokra soha nem mondtam volna ilyet, akkor magamra vajon miért?)

Az egyetlen mérce Te magad légy!

Ha összehasonlítod magad valakivel, akkor az a valaki Te magad légy!
A korábbi, évekkel ezelőtti önmagadhoz képest miben lettél több? Miben fejlődtél az elmúlt években? Mit értél el úgy, hogy azt korábban nem is gondoltad önmagadról? Milyen új képességekre tettél szert az elmúlt években?
A Jobb agyféltekés rajztanfolyamon is mindig ezt szoktam mondani a résztvevőknek, hogy ne másokhoz hasonlítsák magukat, hanem önmagukhoz. Azt nézzék, hogy az első napi rajzukhoz képest mennyit fejlődtek, és ne más(ok)hoz képest mennyit. Egy ilyen tanfolyamon sem mindenki ugyanonnan indul, így nem is lesz egyforma a fejlődés és a végeredmény. Azt nézd mindig: Te honnan indultál és hova jutottál.

Lehet természetesen másoktól tanulni, inspirálhatnak is mások, de ez nem egyenlő azzal, hogy olyannak kell lenned, hogy pont olyanná kell válnod, mint más. Hiszen így egy szürke massza volna a világ, benne kívül-belül egyforma emberekkel. Tegyük színessé a világot az által, hogy merünk mások és egyediek lenni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.