Neked is bűntudatod van az én-idő(d) miatt?

Az én-idő, mint téma, az utóbbi években egyre népszerűbb lett, mivel felismertük ennek fontosságát, szerencsére. 🙂 Ma már nem olyan időket élünk, mint dédanyáink idejében, akiknek eszébe sem jutott az, hogy önmagukra is fordíthatnának időt. Abban az időben nem volt más csak a kötelesség, család, gyerekek, állatok, főzés, takarítás, dolgozni a földeken. Nem volt egyszerű az élet… Ha megnézel régi fotókat, olyan ritka, hogy az emberek mosolyogtak volna rajta, vagy, hogy pl. megérintsék egymást. Még a gyerekek is amolyan „mini felnőttek” ezeken a képeken. Nekem ezekről a fotókról hiányzik a jókedv, az intimitás. Elnézve ezeket a képeket, sokszor olyan érzésem van, hogy a felmenőink nem is éltek, hanem túléltek. Belegondolva, az akkori politikai, gazdasági helyzetből adódóan (pl. háború, éhezés) ez sok esetben sajnos tényleg így is volt, szó szerint túléltek, egyik napról a másikra… Ha igényük is lett volna én-időre, nekik nem volt annyi lehetőségük (szinte semmi), mint a ma élő embereknek.

Tisztességes asszony ilyet nem csinál!

Még a hatvanas-hetvenes, de akár a nyolcvanas években sem volt jellemző az én-idő… Képzeljük el a szituációt, amikor a nagymama bejelenti a családnak, hogy hétvégén elmegy a barátnőivel sátorozni a Balatonra, mert neki jár az én-idő, oldjanak meg szépen mindent nélküle; vagy közli, hogy önmegvalósít. Mit szólt volna a nagypapa vajon…?  Jó esetben csak veszekedés lett volna belőle, rosszabb esetben talán egy pofon is elcsattan: adok én neked én-időt, meg Balatont, meg önmegvalósítást… Nem beszélve arról, hogy a szomszédok, ismerősök hogyan megszólták volna nagymamát, hogy mit képzel magában ez a Mari? Sátorozni akar menni az ura nélkül? Meg úgy egyáltalán, hát tisztességes asszony az ilyen? Nincsenek „ennek” kötelességei, dolga? Micsoda szégyen, szegény ura!

Szerencsére most már vannak, akik megengedik maguknak az én-időt, de azért még van hova fejlődnünk. 🙂

Én-idő = bűntudat, lelkifurdalás

A nők többségének még mindig lelkifurdalása van, ha csak pár órára, ne adj’ Isten pár napra otthon hagyja a családját (még akkor is, ha munka miatt, hét még én-idő miatt!).  Ebből a szempontból pl. lehetne tanulni a férfiaktól, ők könnyebben megengedik maguknak, hogy elmenjenek focizni a haverokkal, pecázni, motorozni, stb. A nőkre jellemző inkább a bűntudat, ha önmagukra akarnak egy kis időt fordítani.

Sok oka lehet ennek, részben a generációs minták, részben a „mit szólnak mások” (sok esetben akár a nő saját édesanyja, anyósa, de nem ritkán saját barátnői), és benne van bizony az „űzött vad” játszma is. Az a hit, hogy azt hiszed, hogy csak akkor vagy fontos és értékes, ha mindent és mindenkit önmagad elé helyezel; így annyi mindent csinálsz, vállalsz, nem kérsz és nem vonsz be segítséget, hogy a végén tényleg nem marad időd önmagadra (legyen az pihenés, hobbi, sport, stb.)

Kiskorúsított férfiak

Tudom, sokan felkapják most a fejüket, és nem fognak egyetérteni, de sokszor arról van szó, hogy éppen maguk a nők kiskorúsítják a saját férjeiket…, azaz maguk a nők alakítják úgy, teremtik meg azt a helyzetet, hogy ők nélkülözhetetlenek legyenek akár csak pár órára is…, mert az értékesség érzését főleg így tudják megélni. Azon keresztül, hogy mindent ők csinálnak, a férfi meg úgysem képes rá, ez a férfi kiskorúsítása („nem lehet rábízni a gyereket”, „jobb, ha inkább nem mosogat”, „be sem tudja kapcsolni a mosógépet, különben is összemos mindent mindennel”, stb.).

Ha kiderülne, hogy a férfi igenis képes, akkor nem lehetne mindent a nőnek magára vállalni, oda az űzött vad játszma, oda a mártírkodás, oda az áldozat-szerep, oda az értékesség, fontosság, nélkülözhetetlenség érzése. (Az a gyermek, akit nem vártak a szülei, akár egész életében azzal küzdhet, hogy bebizonyítsa, igenis szükség van rá.)

A társadalom is ezt várja Tőled, felelj csak szépen meg!

A társadalom elvárása is ez bizony még mindig a nők felé: ismerős az a reklám, amelyikben az anya náthás ugyan, de a konklúzió az, hogy  „az anyák nem mehetnek betegszabadságra” az otthoni feladataik miatt? Azaz a nő még beteg sem lehet, ott a házimunka, gyereknevelés, ezzel szemben a férfinek „férfi náthája” van, és olyankor olyan, mint egy hisztis gyerek, mármint a reklám szerint. Engem nagyon idegesít, irritál ez a két reklám, több okból is…  (És hányszor hallom nőktől viccesen, hogy „három gyerekem van, kettő, plusz a férjem”. Ez megint mi? A férfi kiskorúsítása… A férjed a társad, nem a kiskorú gyermeked.)
Mi több, még a tampon és intimbetét reklámok is az sugallják, hogy a nő még „olyankor” se pihenjen, hanem lehetőleg kötélen lógjon fejjel lefelé fehér nadrágban, mosolyogva természetesen, azt demonstrálva, hogy még ilyenkor is képes bármire.

Az eredmény: saját szükségletek, igények háttérbe szorítása olyan szinten, hogy sokan elhiszik, hogy nekik nem is lehetnek saját szükségleteik, vágyaik, céljaik, álmaik, nekik nem jár az én-idő. Vagy, ha néhányan felismerik is, hogy lehetnek igényeik nekik is, akkor is jön a halogatás: majd ekkor, majd akkor…, mert ugye mindig van mit tenni. Igen, mindig van mit tenni, éppen ezért teljesen felesleges arra várni, hogy majd egyszer lesz olyan, hogy nincs semmi dolgod… Mert olyan nem lesz.

Ne túlélj, ÉLJ!

Bár most is furcsa időket élünk bizonyos szempontból, ugyanakkor soha ennyi lehetősége nem volt az embereknek, mint napjainkban, rengeteg program, szabadidős tevékenység közül választhatunk, és most újra megtehetjük, hogy részt is vegyünk ezeken. Mi a Férjemmel jelenleg tánctanfolyamra járunk, és megyünk egy thai főzőtanfolyamra is. 🙂 Ez ugyan nem én-idő, hanem mi-idő, de erre is szükség van egy párkapcsolatban. És mikor, ha nem most? Mikor, ha nem akkor, amikor végre lehetőségünk van rá, amikor szabad? Mire várjunk…?

A technika fejlődése azt is lehetővé tette, hogy a háztartási munka nagy részét gépek végzik helyettünk, ezzel rengeteg idő felszabadult. Kérdés, mire fordítjuk? Időrabló tevékenységekre, mint pl. a közösségi oldalak, vagy arra, hogy végre éljünk, és önmagunkra is fordítsunk időt? Hogy végre tegyünk a céljainkért, hogy végre odafigyeljünk a  vágyainkra, igényeinkre, arra amit már régóta dédelgetünk…?
Értékeld a kort, amiben élsz, értékeld a lehetőségeket, amiket kapsz, és amelyekkel élhetsz, nem úgy, mint nagyanyáink, dédanyáink.

Az önmagadra fordított idő – legyen az sport, feltöltődés, hobbi, személyiségfejlesztés, tanfolyam, stb. – megtérül, mert cserébe békésebb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb leszel. Azt az időt, pénzt, energiát, amit önmagadra fordítasz, tekintsd befektetésnek: hatására erősödik az önszeretet, a hála és pozitív gondolkodás képessége, harmonikusabb, minőségibb életet élhetsz. Hát ezért…