Negatív hitrendszerek I.

Hat éves korunkra már van kb. 6000 hitrendszerünk, aminek a 90%-a (!) negatív. Lehetnek ezek egészen egyszerű és sokat hallott hitrendszerek, amelyek mindenki számára ismerősen csengenek: „ne fuss, mert elesel!”, „vegyél sapkát, mert kihullik a hajad!”. Vagy ott vannak a generációs (negatív) hitrendszerek, hitrendszeri blokkok, mint pl. „a mi családunkban mindenki pattanásos”, „a mi családunkban mindenki a hasára hízik”, „a mi családunkban senki sem volt sikeres”, stb.

Miért veszélyesek ezek a negatív hitrendszerek? Azért, mert mint egy kis batyut cipeljük őket magunkkal – olykor – egész életünkön keresztül, és akár tudatos szinten, akár tudat alatt vannak ezek a hitrendszerek, bizonyos rögzült negatív viselkedésmintákat eredményeznek, blokkokat okoznak az élet bizonyos területein, vagy akár különböző testi-lelki problémákban manifesztálódhatnak. A blokk kapcsolódhat munkahelyhez, de lehet párkapcsolathoz, vagy szülőhöz kapcsolódó is.
11 éves kisfiú problémájával keresett fel az édesanya, mivel a gyermek nagyon befeleforduló, introvertált volt. Mint az izomtesztelés során kiderült, viselkedésnek egy olyan hitrendszer az oka, mint az „anyám tökéletes”. Az ártatlannak tűnő mondat nagyon veszélyes hitrendszer, mint ezt a kineziológiai oldások során többször is megtapasztaltam már.
A 11 éves kisfiút – kora ellenére – édesanyján keresztül oldottam. Az izomtesztelésnél a 3 és 4 éves kora között időszak jött ki, amikor is a kisfiú közömbösnek és pesszimistának érezte magát, ill. ebben az életkorban volt egy olyan hitrendszeri blokkja is, hogy „anyám tökéletes”. Kiderült, hogy amikor a kisfiú 3 és fél éves volt, akkor volt az édesanyjának egy súlyos autóbalesete. Először azt hittem, hogy ez – a baleset ténye – okozta a stresszt a gyermeknél, de hamar világossá vált, hogy nem erről van szó. Kiteszteltem még olyan segédfogalmat is, mint a „fizikai test” (a segédfogalomra azért lehet szükség az oldás során, mert mintegy asszociáció elindíthat egy gondolatot, történetet, emléket, vagy eszünkbe juttathat egy addig nem fontosnak tartott momentumot). Megkérdeztem az édesanyát, hogy mit gondol a “fizikai test”, mint fogalom hogyan kapcsolódik a 3 és fél éves korban történt eseményekhez? Ekkor elmondta az édesanya, hogy a kisfiút a balesetet követően bevitték hozzá a kórházba, ahol szembesülnie kellett az összetört, kék-zöld foltokkal teli, gépeken lévő, kiszolgáltatott helyzetben lévő édesanyával, és akit a kisfiú megérinteni sem bírt (itt kapcsolódik be a „fizikai test”, amely a kisfiút valósággal taszította akkor, noha az anyukájáról volt szó), és itt szembesült a gyermek azzal, hogy az édesanyja egyáltalán nem tökéletes, mint ahogy azt ő hitte! És itt nyert értelmet az oldás elején kitesztelt hitrendszeri blokk. (Gondoljunk bele, mit érezhet egy három és fél éves gyermek, aki imádja az anyukáját, aki számára ő a „tökéletes”, egyszer csak meglátja az ő „tökéletes” (pontosabban annak hitt) anyukáját betegen, kiszolgáltatottan, másokra utalva…)
A közömbösség pedig “jó” taktika volt, egy védekező mechanizmus, hiszen, “ha közömbös vagyok, akkor nem érhet semmi baj, nem sérülhetek”. Ez egyszer már bevált (vagy inkább “bevált”) és a kisfiú ezt az érzelmi reakciót ismételgette a jelenben.
Mindez éppen elég volt ahhoz, hogy a gyermek kialakítson egy zárkózott magatartásformát, közömbös legyen a külvilággal szemben, de amelyet aztán sikeresen oldottunk pozitív vizualizációban. 🙂
A következő találkozásunkkor elmondta az édesanya, hogy a kisfiúnál nagy változások történtek – melyet nemcsak az édesanya, de annak barátnői is észrevettek -, ugyanis a kisfiú teljesen megnyílt, beszélgetett, amire korábban jellemzően nem volt példa.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük