Munka(hely), mint stresszor

Amikor a munkával kapcsolatos stresszfaktorokról beszélek, akkor elsősorban nem a végnélküli határidős feladatokra, beszámolókra; nem is arra a stresszre gondolok, amikor összerándul a gyomrunk a diktatórikus főnök egy-egy megnyilvánulására; de nem is a rossz munkahelyi légkört értem alatta (pl. konfliktus a kollégák között, melynek forrása lehet pl. nem tisztázott munkakörök, feladatok, kompetenciák), konkrétan arra gondolok, amikor nem találunk élvezetet abban, amivel foglalkozunk, amikor nem örömből, hanem muszájból tesszük meg a munkahelyi feladatokat, és muszájból járunk be nap, mint nap a munkahelyünkre. Mert változtatni nem akarunk, nem tudunk (valójában tudnánk, de megoldások helyett a kifogásokat keressük), vagy nem merünk…

Harmincas évei végén járó férfi kliensem azzal a problémával keresett fel, hogy “bedurrant” a csuklyás izma. Egész pontosan a nyakát már szinte mozdítani sem bírta, és már nem csak mozgatásra érzett fájdalmat, de akkor is, ha egy helyben ült és semmit nem csinált.
Mivel az izom a jobb oldalon fájt, a jobb oldalunkat pedig a bal agyfélteke irányítja, a bal agyfélteke pedig a racionalitással, férfi energiával, munkával kapcsolatos, ezért már ekkor sejtettem, hogy munkahelyi problémáról lesz szó. Megjegyzem, a kineziológiában nem a tünetekkel foglalkozunk, hanem az azt kiváltó okokkal, és ahhoz kapcsolódó negatív érzelmi töltéssel, és azt semlegesítjük.
Korregresszióban a 9 és 15 éves kora jött ki kliensemnél, de dolgoznunk kellett a jelenben is. Mindkét életkorban és a jelenben is ellenségesnek, csapdába ejtettnek érezte magát. A hiányzó érzés pedig a lelkesedés, élvezetettaláló volt. Vagyis sem 9 és 15 éves korában, sem a jelenben nem lelkesedett valamiért, és nem talált benne élvezetet (örömöt). Vendégem elmondta, hogy 15 éves korában költöztek el, és ő ennek nem igazán örült (nem lelkesedett!), és ebben az életkorban alakult ki nála gerincsérv. Hm… Kérdeztem, és mi helyzet a jelenben, mi az, ami miatt csapdába ejtettnek érzi magát, és mi az, amiért nemlelkesedik és amiben nem talál élvezetet? Mi a helyzet a munkájával? Kliensem elmondta, hogy ő szereti a munkáját. Igen ám, de a kitesztelt érzések tudatalatt voltak…! Ami pedig tudatalatt van, azzal nem vagyunk tisztában…
Minden érzésnek van tudatos, tudatalatti és testi szintű megfelelője. Az előbb említett érzéseknek a testi szintje a közömbös, borúlátó (hiányzó érzés: ráhangolódó, összhangban lévő), tudatos megfelelője pedig a szembenálló, megtámadott (hiányzó pozitív érzés: elfogadó, választó). Amikor ezeket az érzéseket soroltam, kliensemnek AHA-élménye lett. 🙂 Elmesélte, hogy pár héttel azelőtt kapott egy munkát (“kiadták neki”), amelyet ő nem igazán akart elfogadni, nem ő választotta (vagyis nem a saját döntése volt, tehát szembenálló volt), mivel ezt az érzést elnyomta, ezért tudat alatt már valósággal ellenséges volt és csapdába ejtettnek érezte magát (egyfajta muszáj-helyzetnek élte meg a munkáját, úgy érzete csapdába esett, nincs más lehetősége, mint megcsinálni a feladatot; mint ahogy 15 éves korában a költözéssel kapcsolatban ugyanezt élte meg: nem ő választotta, és nem volt más lehetősége), hiányzott a lelkesedése, és nem talált élvezetet abban, amit csinált, vagyis nem volt ráhangolódva a munkájára (anno a költözésre), és nem volt összhangban vele…
Amikor az érzéseket ilyen szinten elnyomjuk, akkor azok előbb-utóbb valamilyen módon jeleznek, akár úgy, hogy fizikai tünetet okoznak, mintegy jelezve, hogy valamit nem jól csinálunk.
Az oldás során még kiteszteltem, hogy a negatív érzéseket a jobbra felfelé tekintetirány kapcsolta be, melyre csináltunk egy korrekciós gyakorlatot. A stresszhelyzetet bekapcsolhatja egy hang, egy íz, egy tekintetirány, egy szín, tehát bármi, ami a korábbi szituációra valamilyen módon emlékezet. Aztán agyunk ugyanúgy reagál, ahogy akkor abban a korábbi szituációban, hiszen azt tanulta meg, azt a válaszreakciót ismeri.
A fenti eset nagyon jól rávilágít arra, mennyire fontos, hogy bármit teszünk azt örömmel végezzük! 🙂
Kliensem azóta jobban van, és megbeszéltük, hogy vagy tudatosanelfogadja (megalkuvás nélkül!), azt amivel foglalkozik, vagy megtanul nemet mondani (nagyon fontos!), vagy ha ezeket egyelőre nem tudja megtenni, akkor változtat. Munkahelyet. Más lehetősége ezeken kívül nem igazán van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük