Konfliktusok csapdájában

Az emberek többsége nem igazán szereti a változást, pedig ha belegondolunk a változás az szükséges és elkerülhetetlen. Jó lenne, ha soha semmi nem változna? Ugye, hogy nem? 🙂
A változástól általában azért félünk, mert ismeretlen számunkra. Nem tudjuk, hogy milyen lesz, mi fog történni, egyszerűen idegen, míg az a helyzet, amiben benne vagyunk – akkor is, ha sokszor saját belátásunk szerint nem jó – az ismerős már.

25 éves kliensem azért keresett fel, mert úgy érezte, hogy mindig ugyanazokba a helyzetekbe keveredik, ráadásul úgy tűnt számára, hogy minden összezavarodott körülötte. Elmondta, hogy ezt azóta érzi, hogy elköltözött a jól megszokott lakhelyéről, amikor is össszeköltöztek a párjával. Ráadásul Budapestről költözött vidékre, a helyzetet tovább nehezíti, hogy egy munkahelyen – családi vállalkozásban – dolgozik a párjával és annak szüleivel. Így sokszor kerül konfliktusba a párjával, azok szüleivel, és elmondása szerint a saját szüleivel is, mivel ők pedig látják, hogy lányuk ebben a helyzetben “szenved”, és szerintük jobban ki kellene állnia magáért…
Így a feladat az volt, hogy megkeressük a múltjában azokat az életkorokat, amelyek a jelenben blokkot és problémát okoznak, és ami miatt most nem érzi magát jól az új lakóhelyén, az új környezetben.
Mindjárt az oldás elején kiteszteltem, hogy kliensem eltagadásban van, miszerint “nem tudom rajta magam túltenni”, nyilvánvaló volt, hogy valamilyen korai negatív érzelmi töltés és az ahhoz kapcsolódó esemény, amin nem tudja magát túltenni.
Az izomtesztelés során kiderült, hogy páciensem a jelenben úgy érzi, hogy nincs választása, bánatosnak leigázottnak érzi magát, hiányzik az egyenrangúság és az együttműködés, mint pozitív érzések. Kliensem ezt megerősítette, hogy pontosan ezt érzi: a párja szülei nem kezelik egyenrangú félként, és ebből adódóan nem igazán tudnak együttműködni egymással…
A múltjában ennek oka egy 4 éves kori eseményhez köthető – az izomtesztelés során itt kaptam jelzést -, kliensem ekkor kifejezetten haragosnak és felháborodottnak érezte magát. Kiderült, hogy éppen 4 éves volt, amikor Budapestről vidékre költöztek és ő ennek nagyon nem örült, haragudott a szüleire, mivel kiszakították a biztonságos és megszokott környezetből, ahol ő jól érezte magát. A jelenben éppen ebben az élethelyzetben volt: elköltözött, és mivel ezt 4 éves korában haragosan, felháborodottan élte meg, az agy a hasonló élethelyzetet és az arra adott válaszreakciót, érzelmi reakciót megtanulta, és megismételte a jelenben. És ez volt az, ez az érzelmi reakció, amin kliensem nem tudta túltenni magát a mai napig. A fiatal hölgy elmondta (és milyen jó, hogy ő mondta ki! 🙂 ), hogy később aztán kiderült, hogy milyen jó az új helyen, kimondottan jól érezte magát, sőt, elmondása szerint élete legszebb évei voltak… Csak éppen ő nem a pozitív, hanem a negatív érzésekre fókuszált azóta is a költözéssel kapcsolatban, elfeledve, hogy a kezdeti rossz érzések teljesen megváltoztak.

Dolgoznunk kellett 19 éves korban is, amikor is közömbösnek és bénultnak érezte magát, segédfogalomként pedig kijött a bezártság, továbbá az Alkat/Funkciója szerint “összhangban él a múltban kialakított értelmezéssel”. Kliensem először azt mondta, hogy nem emlékszik rá, hogy bármi is történt volna akkor, hacsak az nem, hogy elköltözött albérletbe, mert nem akart bejárni a főiskolára, és így volt kényelmesebb. Mosolyogtam, de ő még mindig nem látta az összefüggést… (“hacsak az nem, hogy elköltözött albérletbe”… 🙂 ) Tehát 19 éves korában ismét stressze lett a költözésen (mint változáson), a bezártságról pedig eszébe jutott, hogy nem jött ki az albérlő társaival, mert nem tudott tanulni, és nem tehette azt, amit szeretett volna, igen, kifejezetten bezárva, bénultnak érezte magát abban a helyzetben. Mivel a kitesztelt Alkat/Funkció szerint “összhangban él a múltban kialakított értelmezéssel“, ezért nyilvánvalóan megismételte a jelenben a 4 éves és a 19 éves kori tapasztalatait: a haragot, felháborodottságot, bénultságot. Érdekes, hogy mindkét életkorban ugyanaz volt a stresszor: “stresszhelyzetben nem tudok nyitott maradni”, így viszont elég nehéz együttműködni akár az albérlő társakkal, akár a párja szüleivel…, ha bezárkózunk (!) és várjuk, hogy majd ők nyissanak irányunkban és változtassanak.

Pozitív vizualizációban semlegesítettük a negatív érzelmi töltéseket, tudatosítottuk meditációban azt is, hogy a változás szükséges, emlékeztettem rá, amit ő maga mondott ki, hogy élete legszebb éveit élte a vidékre való költözést követően; valamint megbeszéltük, hogy ő is megpróbál együttműködni a párja szüleivel, nyitott lesz irányukba, hiszen, ha ő változik, akkor változik a környezet is. 🙂 Nem várhatjuk egyoldalúan, hogy majd a másik fél megváltozik és változtat…
Nem a párja és annak szülei hibásak a megélt negatív érzésekért, ezek belőle fakadtak, az agy egyszerűen összekötötte a múltat és a jelent, mint hasonló élethelyzetet, de többé már nincs arra szüksége, hogy a múltbeli tapasztalatait ismételgesse, főleg, ha azok a jelenben meddőnek bizonyulnak. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük