Hazugságok hálójában

Szerintem senki sem szereti, ha hazudnak neki, ezt valahogy mindenki rosszul viseli, rosszul tűri. Ilyenkor persze nem is a hazugság fáj igazán, hanem az a fajta csalódottság, amit azért érzünk, mert megrendült a bizalmunk a másik emberben (pláne, ha közel áll hozzánk); vagy azért, mert rájövünk, hogy egy illúziót kergettünk csupán… A másikat olyannak láttuk, amilyennek látni akartuk, tehát ilyenkor elsősorban abban a képben csalódunk, amit magunkban felállítottunk a társunkról/barátunkról/kollégánkról, stb.
Az, hogy ki-milyen módon reagálja le, ha hazudnak neki az nagyon eltérő, ám, amikor valaki kifejezetten agresszív lesz egy kiderült hazugság miatt (mindegy, hogy verbális vagy fizikai agresszióról van szó), azért azzal kezdeni kell valamit.

Ezért keresett fel fiatal hölgy kliensem, elmondása szerint az átlagnál sokkal rosszabbul tolerálja,
 ha párja – aki egyébként játékszenvedélyben szenved – hazudik neki, ezért aztán a férfi  “nehogy megint balhé legyen” a játékszenvedélye miatt, újabb és újabb hazugságokba megy bele. A fiatal hölgy elmondta, hogy eszével tudja, hogy ilyenkor le kellene ülni és nyugodtan megbeszélni a dolgokat – ezzel segítene a párjának elsősorban, de erre egyszerűen képtelen valamiért, mert amint fény derült egy hazugságra, agresszív lesz, és szörnyű dühöt érez, és csak kiabál. Ördögi kör ez, mert így valóban nem jutnak egyről a kettőre.
Így az elsődlegesen megoldandó feladat az volt, hogy oldjuk a hazugsággal, pontosabban annak lereagálásával kapcsolatos viselkedését.
Rögtön az oldás elején kiteszteltem, hogy a fiatal hölgy elkerülésben van. Ez azt jelenti, hogy éppen azt kapja, amit el akar kerülni, ugyanis arra fókuszál, ez esetben: “nem akarom, hogy agresszív legyek, ha hazudnak nekem”, ahelyett, hogy arra fókuszálna, amit szeretne: “nyugodt és higgadt maradok akkor is, ha hazudnak nekem”, vagy a hazugságot kapja szintén az elkerülés miatt, mert megintcsak arra fókuszál: “nem akarom, hogy hazudjanak nekem”, ahelyett, hogy így gondolkodna: ” azt szeretném, ha a párom igazat mondana”. A jobb agyfélteke nem ismeri a nem szót, nézzük meg a fenti negatív mondatokat úgy, hogy kivesszük a nem szócskát… 🙂 Éppen arra erősítünk rá a hibás megfogalmazással, fókuszálással, amit el akarunk kerülni.
Kiteszteltem továbbá azt is, hogy kliensem eltagadásban van, miszerint “nem tudok világos lenni” (pl.: világosan kifejezni magam, nos igen, ez elég nehéz, amikor dühösek vagyunk…).
Miután ezeket letisztáztuk, megkezdhettük a korregressziót. Az izomtesztelés során a 6 éves kornál kaptam jelzést, amikor is kliensem haragosnak, felháborodottnak érezte magát. Segédfogalomnak kiteszteltem azt, hogy “egy szeretett személy”, ill. kijött még a “telelés”.  Mint említettem korábban, a segédfogalom az elindíthat egy gondolatot, egy asszociációt, aminek a segítségével könnyebb beazonosítani, hogy mi történt az adott életkorban. Ez esetben a telelés, mint tél volt az a fogalom, ami segítségünkre volt, ugyanis erről rögtön eszébe jutott páciensemnek, hogy 6 éves volt, amikor az iskolai Mikulás ünnepség után az egyik osztálytársa felvilágosította, hogy nincs is Mikulás… Páciensem homlok-tarkó tartás közben elmesélte, hogy nagy csalódottságot érzett, hogy az általa minden évben annyira várt és szeretett Mikulás (“egy szeretett személy“!!) valójában nem létezik. De ennél is nagyobb csalódottságot érzett a szüleivel kapcsolatban, akikről kiderült, hogy hazudtak neki, így dúlva-fúlva ment haza, és otthon magából kikelve, hisztizve, kiabálva kérte számon a szüleit az eltagadott igazság miatt… És, hogy miért így reagált? Azért, mert mint az izomtesztelés során kiderült az is, kliensem Alkat/Funkciója szerint “természeténél fogva fantáziadús“. Aki pedig fantáziadús, és elveszik tőle ezt a lehetőséget, megfosztják egy illúziótól, az nem csoda, ha haragosan, felháborodottan reagál. A jelenben pedig minden egyes kiderült hazugság során ugyanígy reagált, haragosan, felháborodottan – rögzült egy gyermekkori viselkedésminta.
Pozitív kép helyett ezúttal arról beszélgettünk homlok-tarkó tartásban, ha neki lesz gyermeke vajon rögtön megmondja az igazat, hogy nincs is Télapó és az ajándékot a szülők veszik, vagy lehetőséget ad a gyermeknek, hogy higgyen a csodában? Nem kell mondanom ugye, mi volt a válasza. 🙂 Így, hogy kliensem megértette szülei viselkedését, sőt belátta, hogy ő ugyanígy fog cselekedni, sikerült oldani a harag és felháborodottság érzését is, így már a jelenben is van lehetősége új választást tenni, és higgadt maradni, ha hazugságon kap bárkit is, hiszen megértette viselkedésének mélyben gyökeredző valódi okát. 🙂
Schulcz Veronika
A napokban találtam egy kapcsolódó írást is, íme:
“Életre szóló élmény
Pszichológus szakértőnk egy tréningen szóba hozta a karácsony titkát. A különböző korosztályhoz tartozó résztvevők kivétel nélkül lelkesen és boldogan meséltek a gyerekkori élményeikről, mert az körbeölelte a titok! Az izgalom, a várakozás, a fantáziálás. A velük folytatott beszélgetés is arról győzte meg Surányi Kingát, hogy a karácsony az illataival, az ízeivel, és a titkaival életre szóló nyomot hagy valamennyiünkben.”
Forrás: Nők Lapja 51-52. szám, 77. oldal
Szintén a 77. oldalon van még egy kapcsolódó cikk “Lola Csodaországban” címmel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük