Én egy problémás nő vagyok

A napokban egyik kliensem arról mesélt, hogy gyermekkorában mennyiszer éreztették vele a szülei (és mondták is neki), hogy vele mennyi gond és probléma van. A konzultáció alatt, az “én egy problémás nő vagyok” mondat többször is elhangzott a kliensem szájából. Egy idő után rákérdeztem, hogy nem vette észre, hogy ugyanazt csinálja, amit a szülei, csak saját magával? Mit is olvas a saját fejére? Hogy problémás. Érthető, ha ezt hiszi magáról, hiszen gyerekként ő volt a családban a “problémás gyerek”.  Felnőttként meg a “problémás nő”, legalábbis így gondol magára.


Megkérdeztem a kliensemet, mi volna, ha ezentúl másképp fogalmazna? Úgy, hogy a mondat ne rombolja az önértékelését? (Mert ahhoz ugye nem fér kétség, hogy a fenti mondat nem tesz jót az egészséges önértékelésnek…) A mondat átfogalmazva így hangzott aztán: “én egy olyan nő vagyok, akinek több problémát meg kell oldania”. Igaz ugyan, hogy ez a megfogalmazás sem teljesen pozitív (nem is ez volt a cél), de ez a mondat így legalább már nem okoz negatív én-képet, hanem csupán egy tény, hogy most több olyan helyzet van a kliensem életében, amire megoldást kell találnia.
De nem ő a problémás, és ez lényeges különbség!Az, hogy problémák vannak az életünkben, nem azt jelenti, hogy mi magunk vagyunk problémásak…, maximum azt jelentheti, hogy egyelőre nincs eszköz a kezünkben, nincs megküzdési stratégiánk, vakfolt van azokra az erőforrásokra, aminek segítségével megtalálhatjuk a megoldást.

Ez az eset jól szemlélteti, hogy milyen könnyen tesszük a személyiségünk részévé, amit egész gyerekkorunkban hallottunk a környezetünktől (legyen az pozitív vagy negatív).

Te miket olvasol észrevétlenül is a saját fejedre, amivel rombolod az én-képed, önbizalmad, önértékelésed? És mire tudnád ezeket a negatív mondatokat kicserélni? Hogyan tudnál a belső negatív párbeszéden változtatni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük