Elfogadó vagy megalkuvó (beletörődő) vagy?

Te elfogadó vagy megalkuvó (más szóval beletörődő) vagy? Mert a kettő bizony nem ugyanaz!

Sokan keverik a két fogalmat. Azt hiszik, hogy ők elfogadóak, de valójában arról van szó, hogy beletörődnek a helyzetükbe, sorsukba, és ezt a beletörődést tévesen elfogadásnak hiszik. Ez a beletörődés  megalkuvás.

A megalkuvás önfeladás

Ha megalkuszol, feladod önmagad, a vágyaid, a céljaid, feladod azt, hogy minőségibb életet élj, tulajdonképpen feladod az egész életed. A megalkuvás egy állandó stresszfaktor az életedben. A megalkuvás magától nem fog megváltozni. Erre teljesen felesleges várni („majdcsak jobb lesz a helyzet”). Változtatni kizárólag Te tudsz, és a kulcs az, hogy TUDSZ.

Megalkuvás az is, ha egy adott szituációban mindig Te engedsz („a békesség kedvéért”), azaz nincs kölcsönös kompromisszum, nincs együttműködés. Csak elvárás, hogy már megint Te legyél az, aki lemond arról, amit szeretne. És mondanom sem kell, ha mindig így cselekszel, szépen hozzászoktatod a környezetedet, hogy Te nem számítasz, az nem fontos, amit Te akarsz… Innentől el is várják Tőled, hogy Te csak ne is akarj semmit…
Aki megalkuszik, beletörődik helyzetébe, tehetetlen(nek hiszi magát), és elhiszi azt is, hogy a körülmények és a sors áldozata. Vagyis a megalkuvó embernek nincs a kezében a kontroll, az irányítás a saját élete felett. Őt a környezete irányítja.
Kinek az életét éled valójában, ha állandóan megalkuszol?

Tiszteletben tartani a valóságot

Az elfogadás nem más, mint a valóság tiszteletben tartása: most ez van, most ez a helyzet. Az elfogadás – szemben a megalkuvással, beletörődéssel – nem jelenti azt, hogy nem változtathatsz az adott helyzeten. Mondok egy példát. Szeretnél fogyni mondjuk 10 kg-ot. Az elfogadás azt jelenti, hogy tiszteletben tartod azt a valóságot, hogy van rajtad 10 kg súlyfelesleg, ez van, most ez a helyzet. De ez az elfogadás még nem jelenti azt, hogy ne tehetnél azért, hogy változzon ez a helyzet, azaz megszabadulj a túlsúlytól. Nem jelenti azt, hogy ne kezdhetnél el sportolni, hogy ne kezdhetnél el egészségesebben táplálkozni. A megalkuvó ember viszont ezekbe beletörődik: „az anyám is ilyen volt”, „én a levegőtől is hízom, nincs mit tenni”, „nálunk a családban mindenkinek van túlsúlya”.
Az elfogadás nem jár stresszel, ami stresszel jár, az nem elfogadás.

Tehát a fő különbség: a megalkuvó, beletörődő ember azt hiszi, hogy nem változtathat a sorsán, életén, körülményein. A helyzetét véglegesnek tekinti.

Az elfogadó ember pedig tudja, hogy annak ellenére, hogy elfogadja a pillanatnyi helyzetét, van választási lehetősége (ezért nem jár stresszel az elfogadás). Az elfogadó ember tisztában van vele, hogy képes változtatni, képes megoldani, kontrollál. Tudja, hogy a helyzete átmeneti.

(Megjegyzés: Természetesen vannak sajnos az életben visszafordíthatatlan helyzetek, mint pl. haláleset, súlyos veszteség, gyógyíthatatlan betegség, de ezek olyan traumák, amivel gyászfeldolgozásban, traumafeldolgozásban jártas és képzett szakember tud segíteni. Az írásom nem ezekről a helyzetekről szól, ezek túlmutatnak az elfogadás témakörén.)

Már megint az a fránya alacsony önértékelés…

2008 óta foglalkozom különböző személyiségfejlesztő, önismereti módszerekkel, ez alatt az idő alatt rengeteg ember megfordult nálam egyéni konzultáción és/vagy tanfolyamon. Nem több száz, hanem ezres nagyságrend. Ezek alapján kimerem mondani, hogy a legtöbb, de legalábbis nagyon sok problémának az oka az alacsony önértékelés, a kevés önbizalom. Nagyon sok problémának ez a gyökere, az alulértékeléshez vezethető vissza.

Aki megalkuszik, beletörődik, az nem tartja elég értékesnek, elég jónak magát ahhoz, hogy elhiggye: neki más is jár, ő ennél jobbat, többet is érdemelne. Nem hiszi el önmagáról, hogy képes változtatni, mert nem hisz önmagában.

Az elfogadó ember ezzel szemben hisz önmagában, tudja, hogy képes megoldani a problémáját, kompromisszumokat köt (azaz nem csak egyoldalúan ő enged), tiszteli önmagát annyira, hogy nem megy bele méltatlan helyzetekbe, vagy kilép ezekből.

Az önértékelésen, önbizalmon lehet dolgozni, mindenkinél ki lehet alakítani egy egészséges önértékelést, önbizalmat. Persze, bele kell fektetni az időt, energiát, nem jön csakúgy magától…

Szintén az elmúlt 15 év tapasztalata mondatja velem, hogy nagyon szép eredményeket lehet elérni, amikor valakinek az önértékelésén dolgozunk.  Megható és szép pillanat, amikor egy coaching folyamat végén a klienseim végre elhiszik önmagukról, hogy ÉRTÉKESEK.

Te elhiszed magadról? 🙂