Éld a saját életed!

Magabiztos, harmincas évei második felében járó hölgy érkezett hozzám azzal a problémával, hogy úgy érzi nem teljesen önmaga, másként fogalmazva: keresi önmagát. Ez miatt erősen ingadozik a kedélyállapota. Ráadásul ő az a baráti és a családi körben is, akire mindig lehet számítani, aki mindig mindent elintéz, akit bármikor “elő lehet kapni”, és már ebbe is belefáradt, szeretné végre a saját életét élni és a saját életével foglalkozni, másoké helyett, de egyelőre úgy érzi, valamiért erre nem képes, nem tud nemet mondani, blokkolja valami és rögtön “ugrik”, ha valakinek szüksége van rá.

Csapdában

Páciensem a jelenben szembenállónak és megterheltnek érezte magát, melynek oka egy 5 éves kori esemény volt, amikor is valami miatt erősen haragosnak érezte magát. Segédinformációként kiteszteltem, a “jövőtől való félelmet”, a stresszokozó pedig az volt, hogy “csapdába ejtettnek érzem magam”. Kliensem először semmilyen konkrét eseményt nem tudott az adott életkorhoz kötni, de ettől függetlenül Homlok/Tarkó tartásban elvégeztük a negatív érzelmek semlegesítését és csináltunk egy pozitív vizualizációt, valamint átbeszéltük a kitesztelt információkat a jelenre vonatkoztatva. Ezt követően szerettem volna rátérni a korrekciók elvégzésére, de kliensem a homlokára csapott, ugyanis AHA-élménye lett. 🙂 Éppen 5 éves volt, amikor a testvére nagyon súlyosan megbetegedett és aztán innentől kezdve folyamatosan ápolásra szorult, amit legtöbb esetben kliensemnek kellett megtenni (még hosszú évekig). Vagyis már 5 éves (!) korától másról kellett gondoskodnia, mást kellett ápolnia, míg a vele egykorú gyerekek vígan játszottak, ahogy ez az annyi idős gyerekektől “elvárható”, és természetes. Hiszen nekik ez a “dolguk”. Így érthető volt, hogy miért félt a jövőtől és miért érezte magát csapdában már kisgyermekként, nem tehette azt, amit a vele egykorú gyerekek, persze, hogy aggódott, hogy ez már mindig így lesz…?, mi lesz majd…?, mi lesz később…?

Kliensem ráébredt az oldás során, hogy nagyon hamar fel kellett nőnie, gyakorlatilag nem volt gyermekkora, mondhatni megfosztották tőle. Ráadásul kialakított egy olyan hitrendszeri blokkot is, miszerint “elengedhetetlen, hogy tiszteljenek”, erről neki az jutott eszébe, hogy számára valóban nagyon fontos a környezet pozitív véleménye. (Ugye az egyáltalán nem lett volna tiszteletreméltó mások szemében, ha nem gondoskodik a testvéréről…, és az sem, ha később a saját életét éli…? Ez persze az ő hitrendszere volt!) A hitrendszer, valamint az, hogy már kora gyermekkorától nem tehetette azt, amit a társai, elég volt ahhoz, hogy sem később, sem a jelenben ne merjen nemet mondani. Mindig mindenkinek elintézzen mindent, ő legyen az, akire bármikor lehet számítani, persze, hogy megterhelt volt a jelenben és persze, hogy nem volt önmaga! Hiszen mondhatni, egész életében nem volt az! Felvett, felvetettek vele egy olyan szerepet, ami nem szabadott volna egy 5 éves gyereknek felvennie, és rákényszerítettek valami olyasmit, ami valójában nem az ő dolga lett volna. Gyermekként folyamatosan a testvérével, felnőttként folyamatosan másokkal foglalkozott, számára ez volt a természetes, mivel gyakorlatilag nem ismert mást.

Merj nemet mondani!

Nagyon fontos, hogy ne akarjunk megfelelni senkinek, csak magunknak. Tudni kell, merni kell nemet mondani, és nem vehetjük magunkra mindenki gondját, baját, problémáját, akkor sem, ha hosszú évtizedekig ezt szoktuk meg és ez volt a “normális”. Kliensem is ráébredt, hogy éppen ideje, hogy megszabaduljon a “mindenkit nekem kell megmentenem” viselkedéstől és éppen itt az ideje, hogy most ő következzen, az oldást követően pedig ebben többé már nem akadályozza semmi. 🙂 A hangsúly, mint mindig az arany középúton van. Bármelyik végletbe billenünk (és általában végletre mindig a másik véglet a válasz…), az nem jó. Itt van az ideje, hogy a barátok, család (nem a kiskorú gyerekekről van szó!), kezükbe vegyék a saját életüket, hiszen mindenkinek saját magának kell felelősséget vállalnia a saját életéért, nem támaszkodhatnak folyamatosan másokra.

 Legyünk nyitottak embertársaink irányába, segítsünk, ha valakinek erre szüksége van, de figyeljünk oda saját magunkra is, saját jól-létünkre (aki nincs jól, az egyébként is, hogyan segít másoknak?). Ne várjuk meg, amíg késő lesz, hanem törekedjünk az egészséges egyensúlyra, ebben is! 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük