Alkalmazkodás vagy megfelelés?

Nagyon sokan küzdenek megfelelési kényszerrel, azonban az egyéni konzultációk során, de akár a tréningeken is sokszor kiderül a beszélgetésekből, hogy nem minden esetben megfelelésről van szó, hanem bizony van, amikor alkalmazkodás, rugalmasság van a háttérben.

De miért érdemes különbséget tenni a kettő között?

Azért, mert az én-képünk szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy miként gondolunk önmagunkra és miként viselkedünk.

Mivel minden ember más, mindenkinek máshol vannak a határai, ezért nincs kőbe vésett igazság sem, hogy ez még alkalmazkodás, az már megfelelési kényszer, de ezért van egy-két dolog, ami segíthet megkülönböztetni a kettőt.

Megfelelési kényszer

Ha megfelelési kényszer van a háttérben, akkor általában azt követően, hogy valakinek a kedvéért, vagy valakinek a kérésére megteszel valamit, rossz érzés marad Benned. Miért? Mert valójában nem volt kedved az adott dologhoz, csak nem merted megmondani, nem húztad meg a határaidat, lemondtál a saját igényeidről és ez frusztrál. Belül őrlődsz, azaz más van bent (“nem akarom megtenni”, “nincs kedvem megtenni”), mint kint (“persze, megcsinálom”), ez már önmagában feszültséget, belső konfliktust okoz. Stresszforrás. A megfelelési kényszer háttérében sok minden lehet, pl. félsz attól, hogy az illető megsértődik, ha nemet mondasz, valamiért úgy érzed, tartozol neki, azt gondolod, hogy akkor vagy szerethető, ha eleget teszel a kérésnek…, azonban a megfelelési kényszer leggyakoribb oka az alacsony önértékelés.

Amikor megfelelsz a másik embernek (vagy embereknek) az agresszió önmagaddal szemben, gyakorlatilag bántod magad, a végeredmény: önfeladás. (És a környezetet nagyon szépen hozzá lehet ám szoktatni, hogy Neked nincsenek igényeid, szükségleteid…)
Ha Te valakinek csak akkor vagy jó, ha megfelelsz neki (mert eleget teszel a kéréseinek), akkor valójában nem Téged szeret, hanem azt, amit megteszel neki… Hol itt a feltétel nélküli szeretet?

Alkalmazkodás

Alkalmazkodás esetén rugalmas vagy, tudsz kompromisszumot kötni, figyelembe veszed mind a saját, mind a másik fél igényeit.
Nincs agresszió sem önmagaddal szemben, sem másokkal szemben, az alkalmazkodást együttműködés jellemzi.
Nem jelenik meg a bűntudat, mert a másik fél nem fog Benned rossz érzéseket kelteni, ha nem teszed meg, amit kér Tőled. Ha bűntudatot kelt Benned a másik ember, az manipuláció vagy passzív-agresszív játszma, érzelmi zsarolás (lépj ki az ilyen helyzetekből a saját érdekedben!). Azt jelenti, hogy a másik fél képtelen az alkalmazkodásra, elvárja, hogy megfelelj neki.
Az alkalmazkodó ember nem érzi úgy, hogy mindig neki kell lemondani a saját igényeiről, de azt sem várja el, hogy mindig a másik fél mondjon le róla (azaz nem várja el, hogy megfeleljenek neki), nem kelt senkiben bűntudatot, ha nem teljesítik a kérését, nincs belső feszültség, nincs rossz érzés. Az alkalmazkodó és rugalmas személy önértékelése megfelelő és egészséges.

Szerencsére lehet dolgozni azon, hogy Te alkalmazkodó/rugalmas legyél, és magad mögött hagyd a megfelelési kényszert, ahogy azon is lehet dolgozni, hogy az önértékelésed egészséges legyen. 🙂

Önreflexió: Te inkább alkalmazkodó/rugalmas vagy, vagy Rád a megfelelési kényszer jellemző? Ha ez is, az is, mitől függ? Milyen helyzetekben tudsz alkalmazkodó/rugalmas lenni, és mikor akarsz inkább megfelelni és mondasz le a saját igényeidről? Milyen helyzetekben, milyen emberekkel szemben jellemző az egyik, milyenekben a másik? Amikor tudsz alkalmazkodó/rugalmas lenni, olyankor mi segít, milyen erőforrások? Ezek az erőforrások hogyan segíthetnek felszámolni, csökkenteni a megfelelési kényszert?