Hogyan dolgozd fel a veszteséget, a gyászt?

churchill_paintNagyon sok embernek okoz problémát, hogy a halált, a veszteséget (ami lehet egy válás, szakítás is, de akár egy munkahely elveszítése is) feldolgozza.  A mi kultúránkban sajnos a halál tabu lett… Nem beszélünk  róla, a gyerekeket is igyekszünk távol tartani, ha haláleset történik a családban.  Pl. nem engedjük be a kórházba a haldoklóhoz (volt olyan kliensem, akinél azt kellett oldani, hogy gyerekként nem tudott elköszönni a beteg nagypapájától annak halála előtt…), vagy nem visszük el őket a temetésre. Előfordulhat, hogy egy ilyen trauma nem ott és akkor, hanem akár évekkel, évtizedekkel később (már felnőttként) okoz problémát, pontosan azért, mert nem engedtünk utat  a fájdalomnak. (Van olyan ismerősöm, amikor az édesanyja meghalt, nem sírt a gyereke előtt, “nehogy megijedjen”. Bár az illető jót akart, ez a viselkedés sajnos egyáltalán nem jó. Ellenkezőleg: beszélgetni kellett volna a gyerekkel az érzéseiről, sőt magának az édesanyának is el kellett volna mondania, hogy ő mit érez. Pontosan így lesz a veszteség feldolgozatlan.  A gyerek nem hülye: tudja, hogy anyának fáj valami, de ha anya takargatja ezt a fájdalmat, hát ő is takargatni fogja, ha anya nem beszél róla, ő sem fog.) Véleményem szerint erről a félreértelmezett pozitív pszichológiai is tehet, jó sok elfojtás lett a végeredmény.  Vannak helyzetek, amikor a fájdalomnak van itt az ideje. Azt kell megélni.
De hogyan dolgozzuk/dolgozhatjuk fel a veszteséget?

Az aranyhalas tó, avagy Churchill így dolgozta fel egyik gyermeke halálát

Kevesen tudják, hogy Winston Churchill nemcsak politikus volt, de nagyon lelkes amatőr festő is. Bizonyos elméletek szerint kb. 600 képet festett élete során, de egyes művészettörténettel foglalkozó szakemberek ezt a számot kb. 750-re becsülik. Állítólag, ha nem lett volna belőle politikus, akkor híres festő lesz (végül is így is híres festő is lett).
Churchill kb. negyven éves kora körül kezdett festeni (autodidakta módon tanult), egy politikai  katasztrófát követően, melyet ő kudarcként élt meg. Saját bevallása  szerint a festészet segített neki áthidalni a depresszívebb, nyomasztóbb időszakokat.

„Ha nem lenne a festés, nem tudnék élni. Nem bírnám a feszültséget.”
Winston Churchill

aranyhalasto

Winston Churchill – Az aranyhalas tó

Churchill 80. születésnapjára a kormány Graham Sutherland festőt kérte fel, hogy készítse el Winston Churchill portréját.  A porté, pontosabban a vázlatok készítése közben Sutherland és alanya sokat beszélgettek. A festő tudta, hogy Churchill maga is fest, az egyik alkotása különösen felkeltette a figyelmét (Az aranyhalas tó – The Goldfish Pool at Chartwell). Sutherland szerint a mű több mint egy aranyhalas tó…, az is erre utal, hogy Churchill több mint húsz alkalommal festette meg a tavat, újra és újra… Sutherland úgy gondolta, hogy minden műalkotás akaratlanul is feltáró (!), szerinte ez Churchill tavat ábrázoló festményére különösen igaz, “beszédesebb, mint egy önarckép”. Sutherland, festőként kiválóan rálátott arra, hogy a felszínen ez az alkotás nyugalmat és eleganciát sugároz ugyan, azonban a felszín alatt fájdalom, borzalom, kétségbeesés húzódik meg, a tompa színek alatt a víz mélysége beszédes, jelentősége van. Churchill viszont úgy gondolta, hogy ezek a megfigyelések talán a festőről árulkodnak és nem róla, “butaság, ez csak egy tó”, majd Sutherland A pásztorének c.  (Pastoral) alkotására terelte a figyelmet, amelyben viszont Churchill látott fájdalmat, szomorúságot, különösnek, szinte természetellenesnek találta a fák fura csavarodását.  A festő bevallotta, hogy nagyon sötét korszakát élte, amikor ez a kép készült, mert két hónaposan elhunyt a kisfia. Ekkor derült ki, hogy volt valami közös Churchill-ben és Sutherland-ben (a festészet szeretetén kívül): Churchill is elveszítette egy gyermekét, Marigold-ot, amikor a kislány –  akinek gyönyörű aranyszőke göndör fürtjei voltak –   három éves volt. Majd mellékesen azt is megemlítette Churchill, hogy a kislány halála után épített a birtokukra egy aranyhalas tavat…. (talán már ez,  a tó megépítése, mint alkotás egyfajta feldolgozása lehetett a veszteségnek). Megindító, gyönyörű pillanat, amikor a The Crown c. filmben (amely – hála érte! – feldolgozta Sutherland és Churchill alkotás közbeni, egyáltalán nem fiktív beszélgetéseinek egy részét is) Churchill-nek AHA-élménye lesz és rájön, hogy az aranyhalas tó valójában a kislánya, a tóról készült festmény pedig a veszteség, a gyász manifesztációja…, annak képi megjelenítése…

Önmagában nagyon beszédes az is, hogy Sutherland-nek a politikus festményei közül Az aranyhalas tó, Churchill-nek pedig Sutherland festményei közül A pásztorének c. alkotás ragadta meg a figyelmét, mindkettő a veszteségről, konkrétan a gyermekeik elvesztésének a fájdalmáról szól…, a két alkotásban  saját lelkük fájdalmát látták meg. Miért pont az a festmény keltette fel a figyelmüket…? Csak amíg Sutherland tisztában volt vele, hogy az alkotása miről szól (sőt, feltehetőleg tudatosan adta ki magából a fájdalmat), addig Churchill-t Sutherland ébresztette rá, hogy mi húzódik meg Az aranyhalas tó c. festmény mögött,  és ebben az esetben egy tudatalatti folyamatról beszélhetünk.

pastoral

Graham Sutherland: A Pásztorének

Churchill a tó megfestését sosem adta fel, nem tény, feltételezés, hogy minden alkalommal, amikor megfestette a tavat, közelebb került ahhoz, hogy feldolgozza hároméves kislánya halálának tragikus körülményeit.

A történetnek nincs vége

churchill_sutherland

Churchill, Sutherland, Sutherland felesége

Sutherland Churchill-ről készült portréját mesterműnek tartják, noha maga Churchill visszautasította a képet, és megsemmisítette… Úgy gondolta, túlságosan öreg a képen, nem is úgy fest, “kegyetlennek” tartotta a festményt (Sutherland viszont úgy gondolta, ő csak azt rajzolta, amit látott, őszinte volt, “az idő kegyetlen nem a festmény”.) Bár Churchill-nek nem tetszett a kép, mégis ez az alkotás – vagy ez is – vezetett oda, hogy végül a politikus szembenézett, szembe tudott nézni azzal, hogy megöregedett, belátta, hogy Sutherland-nek igaza van, és két agyvérzést követően, 80 évesen lemondott miniszterelnöki tisztségéről.

Nem véletlen, hogy a jobb agyféltekés rajztanfolyamon>> rajzolunk önarcképet is, hiszen ez nagyban segíti, segítheti az önelfogadást, az önmagunkkal való szembenézést. Bár megmosolyogjuk a tanfolyamon, amikor a résztvevők – különösen a hölgyek 😉 – kevesebb és nem olyan markáns ráncokat rajzolnak maguknak, vagy nagyobb szemeket…, de ezek azért beszédes dolgok… Mit nem tudok elfogadni önmagamban? Milyennek látom magamat és mit szeretnék, mások milyennek lássanak, vagy éppen milyennek ne lássanak?  (Jó kis önreflexió lehet. 😉 )

És Neked mi segíthet a veszteség feldolgozásánál?

Természetesen az alkotás (lásd fent!), legyen az bármi: rajzolás, festés, agyagozás, dolgozhatsz fel halálról szóló mesét (pl.:  A tyúkocska halála, A halál és a százéves öregasszony, A vénasszony és a halál, A halálos tánc, A halál, A Félkegyelmű, A szegény ember, Tamás kocsis) verset, zenét, amelyek az elmúlásról szólnak. Lerajzolhatod, megfestheted magát a mesét (vagy verset, zenét, stb.), vagy ábrázolhatod a veszteséghez kapcsolódó érzéseidet is, a lényeg, hogy add ki magadból, manifesztáld. Ezeknek az alkotásoknak nem kell realisztikusnak lenniük, mert ez nem arról szól. Persze nem csak veszteséget dolgozhatsz fel így, hanem bármilyen más negatív érzést is: dühöt, haragot, bánatot, kishitűséget, elkülönülést, stb. Mindenki tud festeni, rajzolni, ezek az önkifejezés módjai lehetnek, művészet a lélek által lesz és nem a  festeni vagy rajzolni tudástól. Az alkotás pedig mindig egy tudatalatti önvallomás. Én arra biztatlak, hogy ne habozz: vegyél grafitceruzát, színes ceruzát, vagy szenet, festéket, ecsetet és alkoss! 🙂 Alkosd ki magadból az érzéseidet!

Ha az alapoknál kezdenéd, és kedvet kaptál a rajzoláshoz, alkotáshoz, ezen a linken tudsz jelentkezni a következő jobb agyféltekés rajztanfolyamra: https://www.stressz-oldas.com/jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam/

képek forrása: https://www.wikiart.org/
http://www.widewalls.ch/
http://www.bien.hu/
https://www.flickr.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük